Önismeret egy “verbális jobbegyenes” által.
Az a te egyetlen bajod, hogy nem vagy jelen a saját életedben.
Egy kérdés mind felett…
Helyszín:
India, Goa, Colva Beach, C-Rock vendéglő. Egy pálmafákkal szegélyezett párás reggeli ragyogásba burkolt tengerpart, ami mellesleg folyton folyton varjúkárogástól hangos.
Időpont:
Valamikor 2007 január közepe táján.
Alkalom:
Egy “világmegváltó” beszélgetés a problémáimról két csendes chi-kung meditáció közötti szünetben.
Az a te egyetlen bajod, hogy nem vagy jelen a saját életedben.
Akkor csak egy pillanatra ütött pofon és küldött padlóra ez a kijelentésnek álcázott kérdés.
Azután súlyánál fogva villámgyorsan lesüllyedt tudatom feneketlen bugyrainak legmélyére.
Emiatt egy időre elfelejtettem a pofon érzését és magát a mondatot is.
Ez azonban nem jelentette azt, hogy megszabadultam tőle.
Miután leért, megkezdte csendes, észrevétlen, ám igen szorgalmas aknamunkáját. Rejtőzködő tevékenysége továbblökdösött előre az önismeret néha igencsak rögös útjain.
Lassanként, folyamatos lebontó és újraépítő tevékenységet folytatva tudattalan elmém hátterében elindított számtalan folyamatot. Felégetett hidakat, lerombolt biztosnak hitt épületeket. Elidegenített, eltávolított, közelebb hozott, beengedett. Új utakat mutatott, új kapukat nyitott új világokra. Új élmények és tapasztalatok lehetőségét villantotta fel.
Ráadásul folyamatos romboló-építő munkája közben maradhatott még némi szabadideje, mert egészen bizonyosan szexuális kapcsolatba lépett más, számára szimpatikus kérdésekkel, tovább szaporítva az életemben jelen lévő kijelentésnek álcázott kérdőjelek amúgy sem kis számát.
Honnan tudom?
A nemi aktusnak ugyan nem voltam szemtanúja, de a megjelenő utódok igen nagy hasonlóságot mutattak ősükhöz. Bosszantóan egyszerűnek látszottak, folyamatosan szurkáltak, eltűntek, megjelentek.
Végül felgyorsítva a változást, egyesült erővel szétszedték látszólag nyugodt, stabil életemet.
Mi haszna volt ezeknek a mélyben munkálkodó, életem alapjait fondorlatosan szétcincáló fajsúlyos kérdéseknek?
Az, hogy némi belső kényszer hatására végre kiléptem abból a világból, ahol egyébként már régen nem éreztem otthonosan magam. Ahonnan vágyakozó tekintettel néztem a messzi távolba, ami a valóságban mindössze karnyújtásnyira volt tőlem. Oda, ahol reményeim szerint találok értelmes választ vagy válaszokat a ki nem mondott kérdéseimre.
Ahol végre azt érzem: hazaértem.
Ennek az Útnak még valahol az elején járok, mégis van már számtalan eredménye: például ez a bejegyzés, ez a weboldal és az egész JövőBEjáró.
Egy fontos gondolat, mielőtt befejezem ezt a történetet:
Ha ez az egész most úgy hangzik, mintha egy tőlem független folyamat része lennék és amúgy rajtam kívülálló okok és erők mozgatnának, vinnének előre vagy terelgetnének, akkor most ezt meg kell cáfolnom.
Ugyanis az ilyen súlyú kérdések kizárólag akkor képesek megmaradni, dolgozni, elvégezni átalakító munkájukat, ha megfelelő helyre, szándékra, társakra találnak. Jó talajra a gyökeresedéshez, később pedig megfelelő gondozásra az életben maradáshoz és a fejlődéshez. Ezeknek hiányában vagy pár pillanat alatt keresztülmennek az elméden, vagy később pusztulnak el, szomorú, hervadó virágként, ami nem tudta beteljesíteni életét.
Nem csak a múlt számít. A döntések nagy részét a jelenben, viszonylag tudatosan hoztam meg. Nem hiszek az előre és teljes körűen megírt forgatókönyvekben.
Radírom ugyan nincsen, így a múlton változtatni nem tudok, viszont a toll egyik vége a kezemben van. Tudok új fejezeteket írni, új szereplőket, új színeket, hangokat, illatokat, fényeket, lehetőségeket, képességeket hozzáadni a történethez. Életem lehet fejlődés-regény a dráma vagy komédia helyett.
Amíg reggel erre a világra ébredünk, addig zajlik a nagy színjáték és hozzáírhatunk egy sort.
TE is, ÉN is.
Szeretnél folyamatosan haladni az elmélyültebb önismeret és a magasabb önbizalom felé?
Lépj előre minden nap a Napi Önismereti Kérdések segítségével.
További cikkek a témában:
Vélemény, hozzászólás?